Földi Harmónia

Tudd beérni a kevéssel,

Ne csábítson el a sok.

Nyugodt szívvel,

Tiszta érzéssel,

Így élnek az okosok.

Jól becsüld meg, ami megvan,

Ne epesszen, ami nincs,

Békét lelni önmagadban,

A legdrágább földi

Kincs!

Beszélgetni olyan emberekkel, akik mélységében gondolkodnak…igazából keresnek…

Valójában miért hajszoljuk a felesleges nélkülözhető felszín értéktelen materialista világát, ahelyett, h a harmonikus nyugodt világ természetességére a tiszta fényre figyelnénk? Mindenre megkapnánk a választ a megfelelő alázat, türelem és megértés fényében élve, az elfogadás értékét szem előtt tartva. Feleslegesen pörgünk rá az értéktelen felszínre, vagyis az általunk semminek elnevezett értékek nélküli ürességre, arra a világra amibe belekényszerített a cselekvésképtelenségünk a másokra mutogatásunk. Végre inkább megnyugodnánk, vágynánk az igazságot mely bennünk van, csak merjünk végre magunkba nézni, vegyük a fáradtságot, ne másoktól várjuk a megoldást. Működik minden, nem kell ettől félnünk. Ám előbb kel nekünk megtennünk, amit meg kell/amit meg akarunk és bizonyítanunk, nem pedig a csodát várnunk és azonképpen gondolkodni, ha megkapom, megteszem. Emlékezzünk már végre!!!

Valójában mindez fordítva működik, vegyük már végre észre…ha megteszem, MEGKAPOM! Az élet odateszi a megoldást, csak tudjuk felismerni, kiélvezni átélni minden egyes pillanatát, merjünk a jelenben élni, mert csak az létezik örökkön örökké.

Vágyjuk végre a fényt!



Elvárásainkból adódnak csalódásaink, mely a harag melegágya a fénytől való elfordulásunk valódi oka.

Saját magunktól nem várunk el olyan terhet, melyet másokra helyezünk elvárásainkkal, majd az ebből adódó csalódásainkkal gerjesztjük tudatlanul haraggá. Azt viszont már megtanultuk nagyon jól a közhellyé lett mondásunkból, a harag mindig rossz tanácsadó!

Gondolhatnánk, h nem vezet jóra, az elvárások nélküli élet, talán ebben a formában a mai világra vetítve még igaz is, ám ha lelkünkbe nézünk és tiszta szívű fénylényként a hét alapvető bűntől - valójában már itt kezdődik az egész - vagyis elvárástól mentesen élnénk nem is lenne az olyan nagyon hihetetlen, h nincs másokkal szemben elvárásunk. Szabad emberként szabad akarattal születünk, mégis ránk helyeznek mások olyan dolgokat, amit teherként élünk meg és tovább szeretnénk adni, azaz másoktól elvárni mellyel megteremtjük mások/magunk bűnét, tehát azt az állapotot, amit bűnnek - elvárásnak tekintünk, mivel mások azon cselekedeteit magunkra vetítve csalódunk tetteikben, vagy éppen cselekedet nélküli állapotukban. Azzal, h megteremtettük elvárásainkat, csak idő kérdése és bekövetkezik azon állapot, melyre harag gerjed bennünk, holott saját magunkkal szemben be nem tartott elvárásainkat vetítjük ki másokra, legtöbbször hozzánk közel álló szeretteinkre. Saját magunk megcsalatkozását szeretnénk, ha mások nem követnék el, vagy követeljük, meg, h mások ne tegyék, melyhez akár gyengék vagyunk mi magunk nem megtenni azt nem elkövetni, megcselekedni, v egyszerűen csak tükröt mutatni. Minden ilyen súlyt mi helyezünk másokra, holott azzal, h elgondoljuk, megteremtjük és vele együtt a nem várt tett is a majdani beteljesülés mezejére lép. Ettől a pillanattól kezdve minden csak idő, azaz a nem jelen pillanatban való lét, hanem a jövőbe tekintés akarása, kérdése és beteljesülése. Saját magunk gondolatait vetítjük ki, ezáltal teremtetünk meg másokkal/mások velünk minden, olyat, ami benne/bennünk is ugyan ebben a formában, de megfogalmazódik, felmerül, ezzel melegágyat adunk/adnak gondolatainak/gondolatainknak, melyek tettekké formálódnak, vagy tett nélkülivé válnak. Mindez annak a következménye, h bűnnek hisszük a bűnt, elvárásnak az elvárást, csalódásnak a csalódást, nem merünk, tudunk szabad emberként fény felé fordulva tiszta szívből élni!

Nézett már valaki magába annyira mély őszinteséggel, h meglássa, honnan gyökerezik mindez, minden, ami haragot gerjeszt bennünk, ami hirtelen felindulásból való cselekvésre ösztökél, késztet? Sokan meglepődnének, ha látnák mindennek a csíráját, felfognák, és végre megértenék a nap felé fordulva kéne végre élnünk. Aki megfordul, saját árnyékát látja, és amit lát attól megijed, nyomasztja, bűnös teherként fogja fel, végül, minden eszközzel le akarja vetni, át akarja tudattalanul is ruházni s legkönnyebb másokra ráhelyezni, ahelyett, h ismét a napba nézne, és beismerné, igazából elfogadná, amit így lát, tapasztal valójában az is ő, csak egy kivetült formája.

Amit gonosznak hiszünk, nem megtestesülés, nem reinkarnáció, egyszerűen csak a fény hiánya. (Szt. Ágoston)

Valójában senkitől nem várhatunk, azaz ne várjuk el semmit, akkor nem fogunk csalódni, nem támad bennünk harag.

Mindig a fény felé nézzünk!

Búcsú a "Tündérek" hegyétől...

Mindenik embernek a lelkében dal van,

És a saját lelkét hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

Az hallja a mások énekét is szépnek. 

 

Babits Mihály

Ki minek gondol, az vagyok annak...

Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt saját magadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod:
Szemem tavában magadat látod.

Weöres Sándor

világnézet

...értéktelen materialista világunk eltorzult, kimondhatatlanul felszínes kivetülése elhalványította szemünk elől az igazi értékrendet, elfelejtettünk látni. világnézetem a fény azaz a tiszta energia, amiből létrehozunk mindent magunk körül. nem feltétlen magával a gondolat megteremtésével, inkább már megteremtődésének folyamatával alkotjuk, folyamatosan változtatjuk jövőnket. tanácstalanságunkkal kuszálunk össze-vissza mindent magunk körül. elfelejtettünk a pillanatban élni, átélni a jelen szépségét, belemerülni, kiélvezni úgy a fájdalmat, mint a boldogságot. minden a jelenben igaz. nincs jó v rossz, mindezt az állandó saját magunknak felhúzott és mások által ránk kényszerített korlátok ismeretében határozzuk így meg és keltünk magunkban felesleges fusztrációt melyet jónak v rossznak titulálunk teljesen értelmetlenül. hiszem, ha szívünk a helyén lenne és az általa érzett erkölcsökre figyelnénk, az alapján élnénk, semmiféle korlátot nem kellene felállítani...minden működne és ismét visszatérnénk ősanyánkhoz a tiszta energiához. elfelejtettünk kérni, pedig mindent megkapunk csak kérnünk kell. ám vigyázzunk mit kívánunk a végén megkapjuk!