2019. február 23., szombat

"Az összes bölcsek megegyeznek abban, hogy létezés lehetőségét a tényleges létezésbe csakis tényleges lét vezetheti át. Hiszen semmi sem teheti magát tényleges létezővé, különben önmagának oka lenne, vagyis létezne, még mielőtt volna. Ezért mondták, hogy ami a lehetőséget tényleges létbe emeli, szándékosan cselexik, és így a lehetőség ésszerű rendelés olytán válik tényleges létté, nem pedig véletlenül."
Nikolaus Cusanus
"...A létben magában benne kellett lennie a teremtménynek már az örökkévalóságban, és nem lehetett előbb időben, hiszen az idő előtt "előbb" sem volt. Tehát mindig volt, ha létezett."
Nicolaus Cusanus
„Én úgy érzem, hogy az Isten mindnyájunkat, - akik itt vagyunk, és szabadon élünk, - valami céllal rendelt ide. Mindenki, a tudása és tehetsége szerint kell, hogy szolgálja a magyar ügyet. Én tengereken, világrészeken át magammal hoztam a mi magyar költőink lelkét, a nevetést, a sírást, - az önmarcangolást és megbékélést..., a jajszót, a bekövetkezett sötét jövőnek előre vetett árnyékát, mely mögül a napfény - a reménység - igyekszik előre törni. Majd jövök, mint bujdosó igric, szeretném bejárni az egész világot, hogy egy-egy esté- re hazavigyem magyar testvéreimet egy országba, mely valaha boldog valóság volt mindannyiunk számára, ma pedig fájó, elérhetetlen álom..." 
Szeleczky Zita
"Csak akkor beszélj idegen nyelven, ha erre feltétlenül szükség van !" 
Bartók Béla
Radnóti Miklós: Huszonnyolc év

Erőszakos, rút kisded voltam én,
ikret szülő anyácska, – gyilkosod!
öcsémet halva szülted-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy győztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.
Mögöttem két halott,
előttem a világ,
oly mélyről nőttem én,
mint a haramiák;
oly árván nőttem én
a mélységből ide,
a pendülő, kemény
szabadság tágas és
szeles tetőire.
Milyen mély volt gyerekkorom
s milyen hűvös.
Hívó szavad helyett kígyó
szisszent felém játékaim
kis útjain, ha este lett
s párnáimon vért láttam én
a gyermeket elrémítő,
nagy, hófehér pehely helyett.
Milyen mély volt gyerekkorom,
s milyen magos az ifjúság!
A két halál megérte-é?
kiáltottam a kép felé,
mely ott sütött szobám falán.
Huszonnyolc éves voltál akkor,
a képen huszonöt talán,
ünnepélyes ifjú nő,
komolykodó, tűnődő.
Huszonnyolc éves voltál akkor,
most ugyanannyi lettem én,
huszonnyolc éve, hogy halott vagy,
anyácska, véres szökevény!
Anyácska, véres áldozat,
a férfikorba nőttem én,
erősen tűz a nap, vakít,
lepke kezeddel ints felém,
hogy jól van így, hogy te tudod,
s hogy nem hiába élek én.
"Amikor ülsz, ülj; amikor állsz, állj; bármit csinálsz, ne inogj!"
"Kegyelmet, hogy remélsz ha nem gyakorlod?"
Shakespeare
"A maga útját minden ember jónak látja, de az Úr a szívek vizsgálója."
Példabeszédek könyve 21.2
Uram, legyőztél. Ím, porban vagyok
Nélkűled, ellened hiába vívok:
Emelj vagy sújts, kitárom keblemet.
Az ember tragédiája
"Bölcsé teszlek és megtanítalak téged az útra, a melyen járj; szemeimmel tanácsollak téged."
zsoltárok 32:8
Szepes Mária a „boldog emberről”

„Boldog az az ember, aki úgy éli léte teljességét, hogy nem felejtkezik meg az újjászületés és elhalás örök váltakozásáról. A nappalba nem kapaszkodik görcsösen, az éjszakától nem fél oktalan rémülettel. Úgy fogadja az anyag törvényének kettős ütemét, mint örökéletű szellemének soron következő állomását végtelenből végtelenbe tartó vándorútján.”